Aziz Ansari „Good Fortune” („Jó szerencse”) című filmjét ki az, aki nem Keanu Reeves miatt nézte meg? Kifejezetten kíváncsi voltam mit nyújt a Matrix vagy a John Wick sztárja egy könnyed vígjátékban, és ebben nem kellett csalatkozni. A kissé naiv angyal szerep kifejezetten jól állt neki, és talán nem is kellett megjátszania magát, hiszen mindannyian hallottuk már történeteket arról, milyen szerény és kedves Reeves a való életben. Magával a történettel sokkal inkább gondok voltak. A koldusból királyfi tanmesét jól ismerjük, kár, hogy Ansari (aki a forgatókönyvíró, a rendező, és a főszereplő is egyben) nem bontja ki a témát mélyebben, olyan, mintha talált volna egy remek ötletet, de aztán elfelejtette, mit akart vele kezdeni. Anélkül, hogy spoilereznék: a vége túl puhára sikerült, egy ilyen kemény témához képest, mert boldogít-e a pénz? A „Mátrix” sztárja Gabrielt, egy alacsonyabb rangú angyalt alakít, akinek a beosztása az, hogy megmentse a telefonozókat vezetés közben. Ha valaha is előfordult már, hogy a mobilodat nézted vezetés közben, majd épp időben kaptad fel a fejed egy ütközés elkerüléséhez, van egy jó hírem, az ő volt, Gabriel. Főnöke nem maga az Isten, hanem Martha (Sandra Oh), aki arra biztatja, hogy dolgozzon jól, és akkor előreléphet a ranglétrán. Igen, kiderült, hogy a mennyben is van hierarchia, és egyszeriben megértettük, hogy a mi Gabrielünknek miért olyan kicsikék a szárnyai, főnökéhez képest. Az unatkozó angyalunk egy nap felfigyel Arjra (Ansari), aki több munkahelyen is küszködik, miközben egyikből sincs annyi bevétele, hogy egyről a kettőre jusson, és ne a kocsijában kelljen laknia. Ételt szállít hálátlan alakoknak, alkalmi munkákat vállal egy appon keresztül, amely mindenféle feladatokkal látja el, például sorban állás a legújabb finomságért, és dolgozik egy nagyáruházban is. Itt találkozik a bájos Elénával (Keke Palmer), aki szakszervezetet szeretne alapítani a munkások jobb körülményeiért, amihez Arj egyszerűen nem tud időt szakítani. Eközben az alkalmi munkás app révén megismerkedik egy Jeff nevű kockázatitőke-befektetővel (Seth Rogen), aki felveszi egy hétre személyi asszisztensnek. Amikor Arj egy döntéssel feldühíti Jeffet, kirúgja, Gabriel pedig tartani kezd attól, hogy ez a kedves fickó talán végezni akar magával, ezért úgy dönt, felfedi magát Arj előtt, és jövőbéli képeket mutat neki, hogy rávilágítson, érdemes élni. A film egyik legviccesebb jelenete ezek a víziók: például arról, hogy egy Amazon-szerű munkahelyen flakonba pisil, hogy az anyóséknál kell laknia, vagy hogy nem tudja majd kifizetni a házi kedvenc orvosi számláit, nem csoda hát, hogy Arjt nem igazán lelkesítik ezek a rázós jövőképek. Gabriel a maga naiv módján jót akar, és azt gondolja, hogy Arj esetleg megtanulhatja: a pénz nem boldogít, így elintézi, hogy helyet cseréljen Jeff-fel. A gazdag szegénnyé válik; a szegény gazdaggá. Gabriel arra számít, hogy ahogy a tanmese szól, a szegény megtanulja a leckét, és boldogan visszatér régi életéhez, azonban Arj nem ért ezzel egyet. És innentől kezdve nagyon furcsa dolgok történnek. Rogen hozza a tőle megszokott formát: hitelesen adja el egy gazdag fickó karakterívét, aki kemény úton tanulja meg, milyen a másik oldalon élni, olyan életet tapasztal meg, amelyet addig sosem ismert, hiszen vagyonát jórészt gazdag szüleitől kapta. De a filmet valójában Keanu Reeves lopja el. Gabriel annyira rosszul méri fel a helyzetet, hogy a hibák miatt visszaminősítik emberré, és így saját bőrén tanulja meg, hogyan működik a világ. Először eszik sajtburgert és turmixot, mosogatóként vállal munkát, láncdohányossá válik, és azt nézni, ahogy Reeves ártatlan arca angyaliból kiábrándulttá változik, egyszerűen öröm… Valójában a filmben végig együtt érzünk valakivel: a szegénnyel, nyilvánvaló okok miatt, és még azt is értjük, hogy miért nem akar visszatérni korábbi életéhez; a gazdaggal is, mert érezzük, hogy van benne jó szándék, szeretne segíteni; és végül az angyallal is, akinek eltökélt szándéka, hogy megment egy elveszett lelket, és ügyetlenül bukdácsolva próbálja helyrehozni azt, amit elrontott. .