Goblin. Tudjátok, az a kis zöld, hosszúfülű teremtmény, aki bőre színében és fülei alakjában emlékeztet egy orkra, de jóval kisebb, sőt, igazából mindenkinél kisebb.
Főhősünk nem rendelkezik nemesi vérvonallal, és valójában csak az édesanyja származásáról tud bármit is, aki fénykorában egy kocsmában énekelt. Mostanra azonban már csak szakácskodik, mert senkinek sem kell egy öreg, hajlott hátú énekesnő. Az apjáról hiába kérdezi az anyját, az csak csóválja a fejét, majd mély hallgatásba burkolódzik.
Petibone magasabb az átlagos goblinoknál, és még a törpék feje búbját is látja. Vékony testalkatú, akár kecsesnek is mondhatnánk, ám a bőre, az arca és a tekintete mind magukon viselik a goblinokra jellemző vonásokat. Haja ritkás, és az a fajta, amely sehogy sem akar állni, ezért folyton sapkát vagy kalapot visel.
Rendkívül okos és nagyon gyorsan megjegyez dolgokat. Fiatal korában ezért a helyiek gyakran bízták meg üzenetek kézbesítésével, de hamar híre ment, milyen ügyes, így végül a királyi udvarba is felvették hírnöknek. Egy alkalommal egy egész oldalnyi idegen nyelven írt szöveget kellett megjegyeznie. Gond nélkül teljesítette a feladatot, amire a király is felfigyelt. Különleges képességének köszönhetően bekerült a kiemelt hírnökök közé, akik távoli vidékekre, idegen országokba utaznak, többnyire titkos küldetéseket teljesítve. Petibone imádja ezt a munkát, mert szeret utazni és világot látni
Petibone nemcsak a termetével, hanem a személyiségével sem illik bele a tipikus goblinokról alkotott képbe, bármit is jelentsen ez, de biztosan van róla elképzelésed. Szereti a növényeket és a virágokat. Ha teheti, inkább vegetáriánus étrendet választ, bár a goblinok között, különösen fiatal korában, nem igazán volt lehetősége eldönteni, hogy eszik-e húst vagy sem.
És ha már a fiatalkoránál tartunk, az anyjától gyakran kapott verést. Ha például egy bogár vagy egy légy betévedt a nyomorúságos kis viskójukba, és az anyja megparancsolta neki, hogy csapja le, ő inkább óvatosan megfogta, ügyelve arra, hogy ne essen baja a kis teremtménynek, majd kivitte a házból és szabadon engedte. Az anyja szerint az a bogár biztosan vissza fog térni, Petibone azonban hitt abban, hogy senki sem menne be magától az ő házukba, hacsak nem tévedésből. Olyan is előfordult, hogy a poros útról felemelt egy komótosan cammogó csigát és átvitte az út túloldalára, nehogy a kocsik vagy a lovasok agyonnyomják.
Nincsenek barátai, mert a külseje és a furcsaságai miatt kiközösítették.
Leginkább küldetések során találkozhatunk vele, amikor kalandorruhájában éppen valamilyen titkos helyre visz üzenetet. Ha éppen nincs küldetésben, a királyi könyvtárban olvasgat. Már rengeteg könyvet elolvasott. Volt egy romantikus lovagregényekért rajongó korszaka, amikor a hercegnők helyébe képzelte magát, de hamar rá kellett jönnie, hogy a valóságban nem éppen hercegnőalkat. A jóképű férfiak rá sem néztek, vagy legfeljebb azért, hogy elcsodálkozzanak a magasságán.
Másik kedvenc olvasmánya a különféle szerkezetek leírása, különösen azoké, amelyek robbanószerkezetek készítésével foglalkoztak. Gyorsan kitanulta a robbantóeszközök minden csínját-bínját, és mindig tartott egy élesített szerkezetet a hátizsákjában arra az esetre, ha küldetés közben bajba kerülne. Már arra is volt példa, hogy használnia kellett, méghozzá orkok ellen. Sajnos az orkok nem találták őt sem ocsmánynak, sem furcsának, sőt, kifejezetten vonzónak és csinosnak látták. Ez a fajta otromba közeledés azonban egyáltalán nem tetszett Petibone-nak, így útjai során már pár tucat orkot felrobbantott. Furcsa ellentmondás ez: a bogaraknak és a csigáknak sosem tudott volna ártani, de ha meglátott egy ormótlan zöld alakot, már ösztönösen oldotta is ki a hátizsákja csatját…
Szeretett a piacokon nézelődni, furcsa portékák után kutatni, vagy egyszerűen csak bámulni a hömpölygő tömeget és a sokféle alakot. A kedvencei az elfek voltak; szeretett volna úgy kinézni, mint ők. Irigyelte a szépségüket és a tartásukat..
Volt azonban egy sötételf fiatalember, aki végképp felkavarta az érzéseit. A férfi véletlenül nekiment a piac forgatagában, majd megfogta Petibone karját, hogy el ne essen, a szemébe nézett és bocsánatot kért tőle. A sötételf tekintete és kedvessége aztán nem eresztette: Petibone reménytelenül szerelmes lett belé, noha soha többé nem látta az illetőt. Azóta azonban valahányszor megpillant egy sötételf férfit, összerezzen.
Legnagyobb erőssége a rendkívül gyors észjárása, de éppen ez a gyorsaság a gyengesége is. Ugyanis nagyon hamar dühbe gurul, és olyankor tudjuk, mi történik: nem csupán képletesen robban…
Próbál dolgozni ezen a hibáján és igyekszik megfontoltabbá válni. Az elf nőktől ellesett viselkedést próbálja utánozni, például lassú, kimért mozdulatokkal enni. Mert egyébként iszonyúan gyorsan eszik, szinte habzsolja az ételt.
Fél attól, hogy egyszer újra találkozik a sötételffel, és majd azt sem tudja, mit mondjon neki, pedig folyton ezen agyal. Ugyanakkor attól is retteg, hogy soha többé nem látja viszont.
Gyakran előfordult már vele, hogy amit éjjel álmodott, az másnap valósággá vált. Ezek amolyan jósló álmok. Nem arról van szó, hogy az álma egyszerűen teljesül, hanem inkább úgy tűnik, mintha előre látná a jövőt. Éppen ezért utál álmodni, mert a különös álmok után mindig rosszkedvű lesz.